„A 21. század embere általában a fogyasztással csökkenti a feszültségeit…”- fogalmazta meg a tőle megszokott őszinteséggel Dr. Csernus Imre pszichiáter egy podcastben, melyet a minap hallgattam munkába menet.

Azonnal elkezdtem azon gondolkodni, hogy óriási párhuzam fedezhető fel a magyar kutyatartás és az imént említett mondat között . Magyarországon sajnos sokan divatból vásárolnak kutyát. A menhelyek tömve, számtalan kutya a kertekben dekkol láncra verve évek óta, arra várva, hogy egyszer talán valaki leakasztja őket a láncról, vagy kiengedi őket a kennelből, ahol már hosszú ideje sínylődnek, ugyanazon az 5-10 négyzetméteren. Vajon ez is csak arról szól, hogy a kutya megvásárlásával csökkenjen a bennünk lévő feszültség, a fogyasztói vágyunk kielégítése által?

Jónéhány szaporítót a pénz ösztönöz, ők sokszor tisztában vannak vele, hogy amit csinálnak az bűntetendő és borzasztóan helytelen. Illetve vannak a tudatlan szaporítók, akik nem realizálják magukban, hogy szaporítók. Egyrészről vannak akik előszeretettel ruházzák fel kedvencüket emberi tulajdonságokkal, motivációkkal.  Ők vallják, hogy Bodrinak meg kell tapasztalnia, hogy milyen az anyaság, vagy a kan kutyáknál, hogy milyen a közösülés élménye. Vagy esetleg azok, akik egy újabb generáció tagjában látják jelenlegi kedvencük képmását. Nekik kellenek a kölykök mert a következő kutyájuknak is olyannak kell lennie, mint Bodri volt.  Hátha ebben az esetben enyhíthetik fájdalmukat, amit az élet mulandósága okoz. Sokszor nem számít, hogy Bodri csípő diszpláziás, szívférges, vagy örökletes betegsége van. Egy alomban születik 5-6 kölyök, de mindegy a többivel majd lesz valami, elajándékozzuk.

Aztán beköszönt hozzánk a Covid, az emberek magányosnak érezték magukat. Egyedül, otthon a négyfal között ülve sokaknál megszületett a gondolat: Ha lenne egy házi kedvencem nem lennék egyedül, ja és mehetnék sétálni a kutyával, elhagyhatom a panelt a karantén időben is. Ez persze megnövelte a keresletet, ami meg természetesen a kínálatot rántotta magával. Aztán azon kaphattuk magunkat, hogy egyre többen szaladgálnak kutyával az utcán.

Na de hogyan jutunk Hollywoodtól Csöngéig?

Persze mint sok esetben a kutyák megvásárlásánál is a reklámok és a trendek nyújtanak motivációt a felelőtlen vásárlóknak. Jelenkorunk sztár fajtáit is a közösségi média, az internet, és a hollywoodi filmipar formálja. Ha egy kutyafajta kiemelt szerepet kap egy kasszasiker filmben vagy népszerű sorozatban, az gyakran trendet indít el. A nézők érzelmileg kötődnek a történethez, és ugyanilyen kutyát szeretnének. Mindig az adott trend lesz a menő. Ott volt például Kántor, a magyar krimisorozat sztárja, Rex felügyelő, a gyönyörű és intelligens rendőrkutya, vagy később Will Smith társa a Legenda vagyok-ban. Megjelent a képernyőn a németjuhász, hirtelen mindenkinek az kellet. Az eredménye a németjuhász állomány növekedése és ezzel egyidejű minőségbeli szignifikáns romlása lett. Vagy megvan az, hogy a Disney 101 kiskutya című filmjének bemutatása után megugrott a dalmaták iránti kereslet. Később azonban sokan lemondtak róluk, mert rájöttek, hogy nagy mozgásigényű kutyák. Tetszettek a Trónok harca sorozatban szereplő zordfarkasok? Sok amerikai menhely terhelődött le szibériai huskykkal, alaszkai malamutokkal és északi inuit kutyákkal a sorozat hatalmas népszerűségét követően. Mivel sokukat leadták menhelyekre, miután ráébredtek a rajongók, hogy nem tudják kezelni a fajták magas energiaszintjét. Pár éve ott volt Boo, a pomerániai törpespicc, akit „a világ legcukibb kutyájaként” emlegettek, hatalmas keresletet generált a kis, bolyhos kutyák iránt. A Shiba Inu fajta a „Doge” mém és Elon Musk kedvenc filléres részvénye miatt vált világszerte ismertté, ami jelentősen megnövelte a fajta iránti érdeklődést. A Doodle-kutyák (labradoodle, goldendoodle) népszerűsége az influenszereknek köszönhető, akik kedves, hipoallergén és játékos természetüket hangsúlyozzák. Mint a média, úgy a celebek is óriási hatást gyakorolnak az emberekre. Paris Hilton a 2000-es évek elején világszerte divatossá tette a csivavákat, amikor mindenhová magával vitte apró kutyáját, Tinkerbellt, vagy említhetném Erzsébet királynő életre szóló corgi-imádatát, amely hozzájárult a fajta népszerűségéhez világszerte. Számtalan egyéb fajtával folytathatnám a példálózást, de a lényeg, hogy a szaporítók nem tevékenykedhetnének, ha nem megondolatlanul, tájékozatlanul és tudatlanul döntene úgy a társadalom nagyrésze, hogy kutyát vállal.

Novemberben óriási port kavart az itthoni és környező országok médiájában a csöngei szaporítótelep-komplexum Vas vármegyében, amelyet egy osztrák nő, Brigitta Müllner üzemeltetett, annak ellenére, hogy Ausztriában már eltiltották az állattartástól. A hatóságok és állatvédő szervezetek 2024 novemberében számolták fel a telepet, ahol több mint 100 kutyát, valamint juhokat, kecskéket, lovakat és baromfikat találtak borzalmas körülmények között. Az állatok saját ürülékükben, elhanyagolt, fedél nélküli épületekben sínylődtek. Az udvaron a hatóságok elégetett tetemekre is bukkantak. Müllnert később elfogták Ausztriában, ahol folytatódik az ellene indított eljárás. Az eset ismét rávilágított a szaporítótelepek problémájára, illetve az állatvédelem fontosságára, hangsúlyozva a szigorúbb intézkedések szükségességét és a magyar állatvédelmi jog szigorítást az állatkínzás megelőzése érdekében.

Akárcsak Csöngén, a megnövekedett kereslet miatt sok etikátlan szaporító kezd el rossz körülmények között kiskutya gyárosba átállni. Biztosan sokan vásároltak kutyát Csöngéről is, anélkül hogy tudták volna mi folyik ott, mialatt a telep profitált az eladott kutyák árából. Sok fajta jelentős mozgásigénnyel, speciális gondozással vagy nehéz kiképezhetőséggel jár, amit az új gazdának jelentkezők nem mindig látnak előre. Sokan felelőtlenül döntenek egy divatos kutyafajta mellett, majd lemondanak róluk, amikor rájönnek, hogy nem tudják kielégíteni az igényeiket, így folyamatosan töltik a menhelyeket, olyan szinten, hogy már szinte lehetetlen helyet találni a magyar menhelyeken, mert csordultig, létszám felett vannak kutyákkal. Nem egyszer látok a menhelyeken egy kennelben kettő, vagy akár több kutyát, mivel már nem tudják hova elhelyezni a sok szerencsétlen sorsú ebet.

A kutya szaporítókat a tudatlanul, meggondolatlanul vásárló társadalom ösztönzi még ma is a kegyetlenkedésre …

Na de hogyan válassz felelősen tenyésztőt?

Ha már eldöntötted, hogy kutyát szeretnél, akkor a legfontosabb kérdés nem az, hogy milyen legyen, hanem hogy kitől veszed. Mert nem mindegy. Nagyon nem! Ha nem akarod akaratlanul is egy szaporító zsebét tömni, akkor van pár alapvető dolog, amit érdemes tudni, mielőtt kutyavásárlásra adod a fejed.

A látogatás kötelező! Egy normális tenyésztő megmutatja a környezetet, ahol a kutyák élnek. Ha csak valami parkolóban vagy benzinkúton hajlandó találkozni, és úgy adja át a kölyköt, az minimum gyanús. Egy felelős tenyésztő azt is meg akarja nézni, hogy te milyen gazdi lennél, nem csak azt, hogy mennyi pénzt tud belőled kisajtolni, ezt ne felejtsd!

A kölyök nem vihető el azonnal! Egy tisztességes tenyésztő nem ad el 5-6 hetes kutyát, mert ennyi idősen még az anyjuk mellett a helyük. A minimális kor a 8 hét, de sok helyen 10-12 hetesen adják ki őket, mert ennyi idő kell ahhoz, hogy megfelelően szocializálódjanak. Ha valaki azt mondja, hogy a kiskutya már most elvihető, akkor az egyetlen dolog, ami fontos számára, hogy gyorsan pénzzé tegye.

Egy normális tenyésztő törzskönyvezve adja a kutyákat! Ha valaki azt mondja, hogy „törzskönyv nélkül olcsóbb, de ugyanaz a minőség”, az már önmagában gyanús. A törzskönyv nem valami úri kiváltság, hanem egy alapvető garancia arra, hogy a kutya nem beltenyésztett, nem egy lepukkant telepről jött, és talán még az egészségére is figyeltek.

Egy felelős tenyésztő szűri az állományát örökletes betegségekre! Vannak fajták, ahol a csípődiszplázia, a szívbetegségek vagy a szembetegségek gyakori problémák. Ha megkérdezed, hogy a szülők milyen szűréseken estek át, és a tenyésztő csak hebeg-habog, vagy hirtelen témát vált, akkor nyugodtan lehet gyanakodni, hogy nem akarja, hogy jobban belemássz ebbe a kérdésbe.

Ha valami gyanúsan olcsó, akkor az gyanús is! Egy egészséges, jól nevelt, törzskönyvezett kutya nem lesz olcsó. Ha egy adott fajta kutyái általában 200-400 ezer forintba kerülnek, és valaki 30 ezerért árulja „ugyanazt” a kutyát, akkor nem kell hozzá nagy nyomozás, hogy sejteni lehessen, honnan jött a kölyök.

Ne dőlj be a marketingnek! Ha valaki „extra mini”, „ritka színű” vagy „designer” kutyát árul, akkor jó eséllyel csak divathullámot próbál meglovagolni, és nem a fajtastandardot vagy az egészséget tartja szem előtt. A felelős tenyésztők nem gyártanak egyedi színű, formájú kutyákat azért, mert éppen az az Instagram-trend!

Ha egy tenyésztő ezek közül bármelyik ponton elbukik, akkor ne tőle vásárolj! Mert minden egyes, szaporítótól vett kutya újabb szenvedést generál, és hozzájárul ahhoz, hogy a menhelyek tovább teljenek olyan kutyákkal, akiket pár hónap vagy év után meguntak. Egy kutya nem impulzusvásárlás! Nem egy új cipő vagy telefon, amit egy év múlva lecserélsz! Egy kutya 10-15 év felelősség. Ha erre nem vagy felkészülve, akkor ne is vágj bele!

Gondoltad volna, hogy egy jól menő szaporítóüzlet évente simán kitermel több tízmillió forintot, teljesen feketén?

A matek egyszerű: egy alomból 5-10 kölyök is kikerülhet, egy-egy divatos fajtáért akár több százezret is elkérhetnek, és mivel sem állatorvosra, sem megfelelő táplálásra, sem normális körülményekre nem költenek, szinte tiszta profitot termelnek. Egyetlen „tenyészszuka” évente többször is ellhet, ami normális körülmények között elképzelhetetlen lenne, de itt senkit nem érdekel az állatok egészsége, csak az, hogy folyamatosan jöjjön az utánpótlás. Mivel az egész biznisz jellemzően teljesen adómentesen működik, a hatóságoknak esélyük sincs lekövetni, hogy egy-egy ilyen „hobbi szaporító” valójában mennyi pénzt kaszál évente. Eközben a felelős tenyésztők, akik egészségügyi szűréseket végeztetnek, normális körülményeket biztosítanak, és minden kölyküket megfelelően gondozzák, jóval magasabb költségekkel dolgoznak, így a szaporítók árait soha nem fogják tudni megközelíteni. A gyanútlan vevő pedig csak azt látja, hogy „itt olcsóbban is megkapja ugyanazt”, pedig a valóságban ennek az ára hosszú távon nemcsak az adott kutya egészségében, hanem a menhelyek túlterheltségében és a folyamatosan újratermelődő állatkínzásban is megmutatkozik.